Joola Timeless anti teszt

Publikálta: takacslaci Időpont: p, 12/02/2011 - 08:36 in

Nemrég kipróbálhattuk a Joola Timeless nevű új antitopspin ütőborítását. Először is: azt kell, hogy mondjam, hogy a Joola valami új dolgot alkotott, és olyat, ami az asztaliteniszben jól alkalmazható, bizonyos meghatározott célokra. Nézzük a tulajdonságokat:

A borítás nagyon könnyű, szinte alig van súlya, ami egy antitól el is várható. Mi az 1,9 mm-es szivacsú változatot próbáltuk. A felragasztás kicsit nehezen ment, mert a szivacs a porózussága miatt elnyelte a ragasztó nagy részét. A Timeless fekete antiszivacsa kinézetre olyan volt, mint egy ritka szerkezetű egérpad-szivacs, nagy légbuborékokkal. Ennek megfelelően a tulajdonsága is süppedősnek adódott, és antihoz méltó módon nagyon kivette a rá vágódó falsokat, hatástalanítva azokat. Ezzel jól összehangolt volt a gumi felületi tulajdonsága, ami átlósan apró négyzetrácsos szerkezetben recékkel van tele, és tapadása minimális, viszont nem csúszik el direkt módon a labda rajta, mint ahogy az az Amy esetében történt. Ha ujjunkkal megnyomjuk a borítás tetejét, egy pici ideig megtartja a megnyomott alakját, mint a memóriahab szivacs, mert a gumi is puha, hajlós :))
Ez az anti igazán lassú, és biztonságos vele a klasszikus passzív nyeső védő játék. Azt tapasztaltuk, hogy érdemes a labdának alávágni a védés során nyeséskor, mert egy biztonsági tolás lehet, hogy rövid lesz a szoft lassúsága miatt. A jól kivitelezett, szépen lefelé vezetett nyesőmozdulat esetén könnyű a labdát laposan tartani a pörgetések visszanyesésekor, ha ezzel az antival próbáljuk ezt meg.
Az eddig leírtakból az derül ki, hogy ez egy biztonságos védőszoft, és felmerül a kérdés, hogy akkor hol az a kellemetlenség, amit várunk az alapján, hogy a hírek szerint ez a borítás megfelelhet a korábban „súrlódásmentes hosszúszemcsével” játszók számára. Hát éppen az a szép, hogy a fentiek mellett azt vettük észre, hogy a Timeless a fals-visszafordító „kellemetlenkedésre”, és váratlan ütemváltások kivitelezésére is alkalmas. A pörgetések asztal fölötti droppja körülbelül függőleges ütőszöggel valósítható meg megfelelő módon, miközben lehetőségünk van lefelé vagy oldalra elhúzott finom mozdulattal igazán kellemetlen, lefelé vagy lefelé és oldalra „lehúzó”, nyesett, vagy kiszámíthatatlan, nehezen kezelhető labdákat produkálni ellenfelünk számára, kizökkentve őt az „iskolajátékból”. A „spin-reversal effekt” mértéke viszonylag nagynak tűnt, de nem tudtuk megállapítani pontosan, hogy mekkora, mert sajnos nem állt rendelkezésre olyan tesztelő ember, aki ennek alapos tesztjében igazán szakszerű módon tudott volna segíteni.
Hosszabb időn keresztül nem volt lehetőségünk „agyontesztelni” a borítást, de a fent leírt kezdeti tapasztalatok biztatóak, és reményeim szerint segítenek abban, hogy érdeklődést keltesenek fel az ilyen típusú borítások iránt érdeklődőkben. Szerintem a Timeless-ben van fantázia, a maga játékstílus kategóriájában egy jó cuccnak ígérkezik.

-- takacslaci --

Sebesség: 
1
Average: 1 (1 vote)
Fals: 
1
Average: 1 (1 vote)
Kontroll: 
9
Average: 9 (1 vote)
Katapult: 
1
Average: 1 (1 vote)
Keménység: 
1
Average: 1 (1 vote)
Súly: 
1
Average: 1 (1 vote)
Tolerancia: 
9
Average: 9 (1 vote)
Ár-érték arány: 
8
Average: 8 (1 vote)

Kategória 

Teszteltük

Hozzászólások

RegiSVK képe

Hát nem tudom mit fog tudni ez a jószág de ha annyiba fog kerülni amennyit egy cseh oldalon láttam (1750 Kč kb 69 EUR )hát akkor nem tudom ki a fenének fog kelleni ! http://www.cinibulk....

Fa
Fekete szoft tenyér
Piros ... fonák

mikipong képe

Hát a maga nemében,akkor nagyon jónak kell lenni, hogy valakinek is megérje ;)

Blade: RonLAci wood (fiberglass), Hegtibwood H042
Bh/Fh: Donic Acuda S2

gery06 képe

Sokan megfogják venni és sokaknak lesz ismét csalódás,mert mindenki a Neubauer SuperBlock-ot vagy a Hallmark Original-t keresi majd benne. Ez is csak pénz kidobás lesz és sokan fognak még ilyen borításoknak bedőlni amire az van írva,hogy "HELYETTESÍTI A BETILTOTT SZEMCSÉKET" és ismét csak több 10 ezrek fognak a kukában landolni.

Én azt mondom,ha valaki a legjobb megoldást keresi ami legális akkor az rendeljen egy RITC 804 felső gumi réteget valamilyen külföldi oldalról és szerezzen be hozzá egy 0,5-ös Toni Hold sebesség tompító szivacsot.

Íme e recept: Persze ez szezon függő,de nyáron ki kell tenni a kertbe vagy a kocsi műszerfalára a szélvédő alá a felső gumiréteget és a tűző nap és a magas UV sugárzás 4-5 nap alatt úgy elöregítik a gumit,hogy az bazira befog lassulni és olyan csúszós teteje lesz,hogy bármelyik anti megirigyelhetné. Ez a legális,mert a kopott borítást nem tiltja be az ITTF.

Íme egy kép,hogy ezt miképp oldják meg Ausztráliai sport testvéreink,de itt szemcsékkel:

http://kepfeltoltes....

Míg Magyarországon kerti törpék vannak a kertben addig más országokban meg szemcsék + antik :-DD

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

admin képe

mennyivel egyszerűbb lenne bezsírozni :DDD

-- OSP Virtuoso -- FH/BH 2.0 valami...szinte mindegy --

gery06 képe

Ja! Én is gondoltam rá,hogy egy kis fókazsír csodákra képes :-D

Egyébként nézetem,hogy Némtből rendelve szállítási költséggel 26,000Ft (szállítási költség kb 2,000Ft) körül van itt ez a csoda anti.

Úgy néz ki,hogy most ez a legdrágább borítás jelenleg a piacon. Ehhez képest egy Tenergy05 ingyen van :-)

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

majdnemwaldner képe

Ez megint egy olyan borítás lesz, amit azok fognak feltenni, akik lusták vagy képtelenek megtanulni pingpongozni?

Boll Spirit
DHS TinArc
Butterfly Tackiness D

Elképedve olvasom, hogy ilyen drága lesz... az anyaga tuti, hogy nagyon olcsón legyártható, legalábbis ránézésre úgy tűnik. Ami nehezebb lehet, az az, hogy hogy ragasszák össze úgy a gumit a szivaccsal, hogy tutira egyben is maradjon, és egyenletesen vízszintes legyen végül. De akkor is irreálisnak tartom én is, ha tényleg brutál drága lesz.

RegiSVK képe

Az biztos hogy egyszerübb lenne bezsirozni. Na de ! Milyen zsirral ? :D gépzsir vagy kacsazsir :p gépzsirból is a nagy fordulatra vagy carbonos :D

Fa
Fekete szoft tenyér
Piros ... fonák

mikipong képe

Nem semmi az új anti tuning vonal látom kezd kialakulni :D

Blade: RonLAci wood (fiberglass), Hegtibwood H042
Bh/Fh: Donic Acuda S2

ronlaci képe

szemét tuningoló védők... :)
nem drága ez, sőt 2x ennyit kéne kérni érte, PVC padlóból van, sose kopik el...

"Tíz kudarc, az tíz próbálkozás!" dalai láma
FH/BH: palio cj8000 biotech(jap) 42-44 +PO

Monyesz képe

Killerspin Diamond C
FH: Donic Baracuda Max (spéci olajjal)
BH: Donic Baracuda max(spéci olajjal)

admin képe

jó a szöveg:
"A cég nagyot lépett előre, ők produkálják a jelen antival a legdrágább borítást."
ennyi lenne az előrelépés lényege?

-- OSP Virtuoso -- FH/BH 2.0 valami...szinte mindegy --

admin képe

ez már olyan anti, hogy nemcsak a pörgetésekre immunis, hanem a vásárlókra is.

-- OSP Virtuoso -- FH/BH 2.0 valami...szinte mindegy --

gery06 képe

Mivel a borítás bazi drága (Kb. 25,000Ft) így jogosan gondolhatnánk azt is,hogy az ára tükrözi a kiváló minőséget. Friss képet találtam a Timless antiról és ezek a képek 1,5 hónap aktív játék után készültek:

1 kép:
http://kepfeltoltes....

2 Kép:
http://kepfeltoltes....

Elgondolkodtató . . .

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

RegiSVK képe

Kezd beigazolódni admin immunitási elmélete ?! Tim"lesz" ? Tim NEM lesz !!!

Fa
Fekete szoft tenyér
Piros ... fonák

admin képe

biztos túlcsörgették :)

-- OSP Virtuoso -- FH/BH 2.0 valami...szinte mindegy --

gery06 képe

Azt írták róla,hogy nagyon kaki minőségben van összeragasztva a szivacs és a felső gumi réteg és ezért könnyen leválik róla. Na meg sűrűn nem lehet átragasztani másik fára,mert egyből szétfoszlik ez a speciáis szivacs. Ez az anti magától tönkremegy. Tehát nem időtlen hanem csak bizonyos ideig működő antit kapunk ennyi pénzért.

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

gery06 képe

Valaki esetleg ilyen Magyarán fogalmazva pörgetés visszafordító antit szeretne ami valamit hasonlít is a betiltott szemcsékhez az inkább a Der-Materialspezialist Nightmare antit válassza,de ne 1,2mm-es szivaccsal,mert az nagyon rossz (ilyen volt nekem is) hanem minimum 1,5mm vagy 1,8mm vastagságban válasszon:

http://tabletennis.e...

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

kogapapa képe

Szia Gery!
Itthon vagy már?
A privi-boxod megtelt!

Blade: "RegiSVK" (új felső réteggel) — FH,BH: Baracuda Big Slam (max)

gery06 képe

Már teljesen üres!

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

Lehet, hogy jó ötlet, de nem egészen legális meg sportszerű.
Hallottam már olyat is aki megmikrózta a szemcséjét vagy szivacsot cserélt rajta.

Figyelmetekbe ajánlom a lentieket és utána mindenki döntse el, hogy mennyire szabályos és sportszerűek a fentiekben leírt "tuningok"

3.4.2.2. Az Ütőborítást úgy kell használni, ahogy azt az ITTF engedélyezte, mindenféle
olyan fizikai, kémiai vagy más kezelés nélkül, amely megváltoztatja vagy
módosítja a tulajdonságait, súrlódási tényezőjét, kinézetét, színét, szerkezetét,
felszínét stb.

Tehát akkor tiltja az ITTF vagy sem?
Hm?

gery06 képe

Természetesen az ITTF tilt mindent ami külső beavatkozás.

Természetesen a nagyok is csalnak és nem kicsit. Aki kint volt személyesen a mostani versenyen az láthatta vagy hallhatta,hogy milyen csattogós hangja volt a szoftoknak és milyen bazi gyorsak és falsosak voltak. Főleg a Kínai szoftok amik köztudottan lassúnak számítanak a Japánokhoz képest,de ez is változó tud lenni.

Kezdjük ott,hogy az olajozás is csalásnak számít,de ezt egyenlőre nem tudják kimutatni az ITTF szuper tuning tesztelő gépei. Szemcséknél is nagyon sok csalás mód van csak a nagyok nem igazán csalnak a szemcsék súrlódásával,mert nekik tapadós szemcse kell.
Szemcséknél már olyan csalás módszerek vannak,hogy ugyanolyan labdák jönnek vissza a szemcsékről mint a betiltott társaiktól,de a kezelést nem fogod látni és nem fogod érezni sem a kezeddel és sem a labdáddal amit nap estig húzhatsz rajta,hogy teszteld a tapadását. A mikrózás már régi módszer és elavult. Ajánlom figyelmedbe az Ebayt ahol több engedélyezett lista által található márkát találsz amik horror áron repkednek a kezelés miatt,hogy tuti jó legyen és hagy ne mondjam,hogy nagyon dübörög a kezelt szemcsék piaca. Nekem is volt ilyen szemcsém,de már letettem,mert nem élveztem vele a játékot mivel nem tudtam saját falsot produkálni. Magyarországon is ismerek jó pár ilyen játékost magasabb osztályokba aki inkább ezt a módszert választja,mert ez tuti és nem lutri mint ez a Joola Timless. A legújabb amit hallottam,hogy a védők égetett szivacsot tesznek az antik és szemcsék alá ami aztán totál megbolondítja a játékot.

A lehetőségek száma nagyon nagy a variálásra,de csak rajtunk függ,hogy maradunk e az erő jó oldalán vagy átállunk az erő sötét oldalára.

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

ronlaci képe

Köszönjük a szabály részletet, de ez a szabály viccnek is gyenge.
Az ittf-nél fizetnek a gumigyártók az engedélyért és bemutatnak vmit, de hogy mit gyártanak utána sorozatban, az már más kérdés.
Csak a fedő gumilapot kell engedélyeztetni, vagyis a szivacsot mindenki (a gyárak is) olyat tesz alá amit akar és azzal keni amivel akarja, ha nem mutatja ki a gép.
És eddig ez mind megfelel a szabályoknak. :)
Magától is kimegy belőle a gyári olaj, vagyis megváltozik magától is a rugalmassága, pl. a tenergy 2-3mm-t is összemegy, meddig szabályos a gyári gumi, 1 nap, egy hét, egy hónap?
Utána mi van, ha bekeni vki a fedlapot, csak vissza állítja a gyári állapotot.
Ráadásul kimutathatatlan, betarthatatlan szabály, széllel szemben akar pisálni, a gyárak sem tartják be, kihoznak +, meg turbo jelzéssel jobban olajozott gumit.
Ja a legjobb, ezek a boltban kapható szuper drága antik, sehol nincsenek a 20 éve fára polimerizálódó sriverektől, fals nélkül pörgetni is lehet velük, drop a saját térfélen pattan.
Azoknak semmi közük nincs már a boltban kaphatóktól, most akkor azok jók, vagy nem?

"Tíz kudarc, az tíz próbálkozás!" dalai láma
FH/BH: palio cj8000 biotech(jap) 42-44 +PO

gery06 képe

Igazad van Laci!
Azt viszont tegyük még hozzá így halkan,hogy ez is csak arról szól,hogy minél több borítást tudjanak eladni a gyártók és így még több pénz csurogjon be hozzájuk.

Miről is beszélek:
Van egy jelöltünk aki a legjobb borítást akarja megvenni ami neki is fekszik na meg jókat is mondanak róla. Elmegy a boltba és megveszi,hazamegy és felragasztja. 1-1,5 hónapot vígan eljátszik vele,de utána hopp ! ! Valami történt a borítással. Már nem olyan jó mint régen. Nem olyan gyors és nem annyira falsos. Na ekkor elmegy a boltba ismét,hogy vegyen egy ugyanolyan borítást amivel eddig játszott,hogy ismét hasonló élményeket éljen át pedig elég lett volna ha az előző borítását beolajozta volna és ismét olyan lett volna mint újkorában vagy még jobb és így nem kellett volna pénzt kiadnia.

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

gery06 képe

Gondoljunk csak bele,hogy a ragasztás előtti időkben mennyi ideig játszottak egy Sriver vagy egy MarkV borítással. Ott minden alkalommal megkapta a tuningot VOC néven és minden alkalommal jó volt. Csak akkor cserélték e amikor már el volt kopva a gumiréteg.

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

gery06 képe

A mai szuper borításnak nevezhető Tenergy meg aktív játék mellett 3-4 hónapot bír ki átlagban és elkopik a felülete úgy,hogy azon már az olaj sem segít.tehát akkor irány ismét a bolt és lehet jó drágán megint Tenergy-t venni ami nagyon jót tesz a Butterfly cégnek.

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

Elárulok egy titkot:
Nekem sikerült egy régi döglött gumijú Tenergyt az új fajta "Tibhar-tuninggal" helyreállítanom, (magát a gumi tapadást!) először néhányszori, majd későbbi rendszeres felülről való kenegetés által, és helyreállt a tapadása egy megfelelő szintre, és újra alkalmassá vált a játékra.

Én megvettem ezt a boríttást, tenyleg nagyon lassú, bármilyen szervát konnyedén lehet vele fogadni.Hogy kicsit gyorsítsam, rátettem egy Xion Strato Off+ -ra, így nyertem egy kis sebességet,még leutni is lehet vele.Szerintem az anti és a hosszú szemcse keveréke. Minden tulajdonságukból van benne valami. Egy nagyon érdekes boríttás!

Laci

Én megvettem ezt a boríttást, tenyleg nagyon lassú, bármilyen szervát konnyedén lehet vele fogadni.Hogy kicsit gyorsítsam, rátettem egy Xion Strato Off+ -ra, így nyertem egy kis sebességet,még leutni is lehet vele.Szerintem az anti és a hosszú szemcse keveréke. Minden tulajdonságukból van benne valami. Egy nagyon érdekes boríttás!

Laci

El tudom hinni, hogy így néz ki, nekem két hete van, ahol a mutató ujjam érinti, állandón feljon, mám újra kellet ragasztamom. Sajnálom, hogy nem lesz tartós, mert jó vele játszani, de már új gumit kezdhetek keresgéni, mert szerintem ez max 2-3 hónapig bírja.(ezért az árért nem ezt vártam volna 69,€ )

Laci

gery06 képe

Takacslaci!
Ez nagyon jól hangzik! Ezt a módszert egyszer ki fogom próbálni!

Sacom!
Helyedbe megpróbálnék egy olyat,hogy keresek egy nagyon lassú vékonyabb szivacsot (valami Kínait) és arra ragasztanám rá a Timless felső gumilapját. Ha ez így meg nagyon gyors lenne akkor tennék alá egy Toni Hold sebesség csökkentő fóliát ami 15-20%-al csökenti akármelyik borítás sebességét. Nekem volt ilyen fóliám egy szivacs nélküli szemcse alatt és nagyon jó volt!

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

gery06 képe

Egyébként érdekes kezelést olvastam múltkor és nem tudtuk eldönteni,hogy ez mennyire állna meg a helyét egy szigorú versenyen.

Ugye adott egy anti borítás ami csúszik rendesen,de ezt az antit tovább kezelik és keményítik,hogy még csúszósabb legyen + kap egy 0,5 vagy 1mm-es égetett szivacsot ami szintén levesz a sebességéből.

Na már most ebből adódik a kérdés,hogy az antikra ugye nincs minimális suródási szabály. Tehát akkor az antit nyugodtan lehet kezelni,mert úgy is csúszik?

-----------------------------------------------------------------------
Hallmark Aurora
Sanwei T88-I (MAX,39°)
Palio CK531A (O.X)

Gery! Arra viszont vigyázz, hogy ha az új "Tibhar-tuningot" felülről kened (most a "felülrőlkenősnek" mondott fajtára gondolok), és korábban volt tuning a szivacsban, akkor a Tenergy behülyülhet, mert a lötty "átszívja(?)" valahogy a tuningot is, jobban mondva "felpiszkálja" :)), és nem csak a gumifelületre lesz hatással.